© Baros László 2005-2006
Tel: (30)311 30 86
mail@okostujas.hu
|
Ültetési tanácsok
Ültetési tanácsok:
Mikor ültessek?
Nagyon nem mindegy, hogy milyen "kiszerelésű" az ültetni szánt növény, ha ugyanis
földlabdás, akkor ez ezt jelenti, hogy amikor kiemelték a földből, akkor a
gyökérzete szükségszerűen megsérült, és ha túl meleg és száraz az idő,
akkor nem biztos hogy a lombot el tudja látni olyan ütemben vízzel, ahogy azt a
lomb párologtatja.
Tehát akkor a legoptimálisabb az ültetés, amikor a növény a legkevesebbet
párologtatja, a téli nyugalmi állapot lenne, de persze ennek gyakorlati akadályai
vannak, gondolom senki sem szívesen ültet úgy növényeket, hogy ütvefúróval kell
a fagyott földbe
gödröt ásni. Praktikusan tehát késő ősszel és kora tavasszal
ültethetjük a földlabdás növényeket. Ezzel szemben a konténeres növények
gyökérzete
nem sérül, tehát itt van lehetőségünk nyáron is
ültetni, DE ne feledkezzünk
meg arról, hogy az ilyen növények a faiskolában öntözött körülmények között nőttek
fel, tehát ha nyáron akarjuk kiültetni, akkor bizony az első évben renszeresen
kell locsolni. Ha nincs lehetőségünk renszeres öntözésre, akkor a konténeres
növényeket is inkább ősszel ültessük. Konténeres vagy földlabdás? Erre a kérdésre
már részben fent megfeleltünk, hiszen a földlabdás növény a gyökér sérülése miatt
kisebb százalékban marad meg. (persze ez a százalék nagyon fajtafüggő), Tehát
ha lehetőségünk van rá, akkor inkább a konténeres növényt válasszuk! Persze
nem mindig van választék, ugyanis a nagyobb növényeket szinte kizárólag földlabdásan
árusítják, a faiskolában (ahol adnak magukra) 2-3 évente átültetik a növényeket,
ami azt szolgálja, hogy a gyökérzete ne fusson el messze, hanem lehetőleg a
törzs közelében a "földlabdában" koncentrálódjanak, így mindig viszonylag kevesebb
gyökértömeget veszít el a növény, amit még el tud viselni, ellenben, ha átültetések
nélkül egyszerre vesztené el a gyökértömegének nagy részét, akkor nagy valószínűséggel
nem fogja túlélni az átültetést.
Levélben és fórumon is írták, hogy a földlabdás smaragd tuják belül megbarnultak,
megritkultak, én ezt is a gyökérsérüléseknek tulajdonítom.
Mekkorát vegyek?
Én 1 méternél nagyobb növényt senkinek nem javasolok, hogy vásároljon, ugyanis egyrészt
minél nagyobb a növény annál drágább, cserébe viszont annál rosszabbak a
megmaradási esélyei. És szerintem elég nagy méreg, ha pl: elültetünk egy sövényt,
és minden negyedik növény kiszárad a nyáron. Ilyenkor ugyanis visszarongyolhatunk a faiskolába, megveheytjük az ugyanakkora növényt mint amekkora a többi, pótolhatjuk
a kipusztultakat,
majd amelyik megmarad az is egy fejjel kisebb lesz mint a többi, ugyanis az első
évben nem a növekedéssel, hanem a gyökér regenerálásával van elfoglalva. Persze
az sem praktikus, hogy 10 cm-es növényt kiültessünk a fűbe, ugyanis nagy az esélye, hogy
le fogjuk kaszabolni a fűnyíróval. Én mindíg 30-60 cm növényeket szoktam kiültetni.
(persze ha valaki spórolni akar az megveheti az egész pici csemetét
és ha cserépben tartja 2 évig, akkor már megnő akkorára, hogy kiültethető
legyen. Ennek különösen akkor van jelentősége, ha pl. valaki körbe akarja ültetni
a kertjét a kerítés mellet és ilyenkor nagyon nem mindegy hogy mennyit fizet.)
Hova milyet ültessünk?
Ez csak részben ízlés
dolga, ugyanis vannak objektív tényezők is: Vannak olyan
fajták, amelyek nem bírják a teleinket, vannak akik a tűző napot szeretik,
vannak akik nem bírják, vannak olyanok akik a talajra érzékenyek, vannak akik a
vízellátásra. ... Javaslom tehát, ha van valamilyen elképzelése pl:
"gömbölyű
ezüstszínű valamit akarok venni" ellenőrizze,
szűrje meg a környezeti
feltételekkel, és már konkrét fajta ismeretében menjen a faiskolába, ne úgy hogy
az első ezüst gombócot megveszi, és egy év múlva kiderül hogy barnul, szárad...
Milyen távolságra?
Ennél a kérdésnél két dologra kell az izlésen kívül figyelmesnek lenni:
1. a növények NŐNEK! De nem mindegy hogy milyen gyorsan és hogy mekkorára.
2. a növény alakja
is jeletősen befolyásolja a praktikus ültetési távolságot. Nekem a Smaragd
Tuja sövény ültetésében van a legnagyobb tapasztalatom, én 80 cm-re ültettem a növényeket
(közé fér a fűnyíró) amikor elérik a 2.5 m magasságot, akkor kezd a sövény
záródni.
|
|